Matematika dolgozat

      Nyílik az ajtó, belép a tanárnő. Zajongásunk többnyire abbamarad, és a hetes jelent. A tanárnő leül az ablak felőli padok mellett elhelyezett székre. Áh! Mekkora áldás! Mindenki megkönnyebbül, hogy a pedagógus nem ment az üveges szekrényhez, melyben a dolgozatfüzetek bujkálnak. Aztán a tanárnő megszólal: - Dzsonika (Szalai Jani) oszd ki légy szíves a dolgozatfüzeteket.- Minden diák elszörnyedve néz a pedagógusra. Ő elmeséli, hogy múlt óra végén dolgozatot ígért és most, íme valamiért senki sem emlékszik rá.

     A tanárnő a tábla tollát hüvelyk-mutató és középső ujjával felfelé tartva, magyarázza a feladatokat. A hangulat gyászos. Mindenki kinyitja a füzetét. Valaki ír, valaki nem. Aki nem ír az csak puszta jóakaratból teszi, hogy se a toll ne fogyjon, se a tanárnőnek ne kelljen sokat gürcölnie a förtelmes művek javításával. Mint ebből kiderül a mi osztályunk zöme nem buta és nem, nem tanul, csak iszonyat jó szándékúak vagyunk. Az óra ketyeg, az idő lejárt. A ceruzák utolsó táncukat járják a papíron, és a tanulók utolsókat sóhajtanak, azt jelezve ezzel, hogy ők nem tudják, nem is akarnak itt lenni, miért nem jelentettek beteget stb. A tanulók , mint valami koporsófedőt, úgy csukják be füzeteiket. Meg akarnak szabadulni tőle, mint valami átoktól, de sajnos a tanárnő kezére jut mind. Senki sem akarja viszont látni a művét, mert akkor már ki lesz egészítve egy osztályzattal.

     Az órának vége, kicsengettek. A pedagógus még szól valamit, de az öröm miatt, hogy szabadulnak, már nem figyel senki. Ebből származik az, hogy sosem tudjuk mikor lesz dolgozat, mert az a valami amit a tanárnő mondott, a következő tragédiát jelzi ami ismét be fog következni.

                                                                                             (Berger Katinka)

                                                                                     :-)